Bár Lívia oldalán még ha jól tudom hat nap áll rendelkezésetekre hogy szavazzatok hogy folytassam-e a történetemet avagy sem.Hát eddig nyolc szavazat érkezett amiből 6-an aztmondják folytassam 2-en pedig nem tudják.Mivel a hat pozitív szavazat többségben volt ezért ugy döntöttem felrakom a frisset.Nem is huzom tovább az időt jó olvasgatást kivánok nektek!Puszii ! :)♥
Az ajtóban egy régi, nagyon régi barátnőm állt.Victoria.Victoria McFlemm.
-Szia!-mondta mosolygva a lány.Meglepődött arcom láttán,a mosolya nagyobb lett szép arcán, és hozzátette.-Nem emlékszel rám.-állapította meg, és szép zöld szemében egy kis bánat látszódott. -De,dehogynem…csak…-válaszoltam, a hangom rekedt volt, és akadozva válaszoltam.-De emlékszem rád, Victoria!-mosolygtam.A szemében kezdett halványodni a szomorúság, és erősödni az öröm. -Én csak… meglepődtem…-dadogtam.Najó vegyél magadon erőt Rachel,mondtam magamban,magabiztosság!!-Minek köszönhetem látogatásod?-kérdeztem magabiztosan. -Látni szerettelek volna, és beszélni veled!Egy nagyon fontos ügyről-az arca komolyodott, zöld szeme magabiztos, és komor volt; pupillája macskaszerű csíkká változott. -Öhm rendben…akkor talán…gyere be!-mondtam elképedve. -Köszönöm!-mondta majd bejött a házba.A táskájat szorosan maga mellet fogta és megkérdtem hogy helyezze magát kényelembe míg én fözök egy kávét. -És… miről szerettél volna velem beszélni, ami olyan sürgős volt?-kérdeztem még mindig zihálva, de már kissé higadtabban. -Tulajdonképpen figyelmeztetni jöttelek téged.Nagyon vigyázz magadra.Nem tudod miféle lények olálkodnak Mystic Fall’s-ban..mondta komor, agodó tekintettel.-Nem szeretném ha bárkinek baja esene, főleg nem neked és a családodnak.Mindíg zárjátok be az ajtókat, ablakokat. Ne legyen nyitva semmi.-olyan komolyan mondta.”biztosan tud valamit” gondoltam elábrándozva.”de vajon mit?” -Rendben értem de… -Tudom most picit bolondak nézel, de nem vagyok az.Egy régi barátnő feltűnik akit már ezer éve nem láttál, és most azzal a dumával jön hogy jajj vigyázz magadra,és eljátsza az aggódó barátnőt…De hidd el… Igazat mondok, és mindent elfogok magyarázni időben, szépen sorjában!Rendben?-a szavak csak ugy ömlöttek belőle,de valahogy mégis éreztem bízhatok benne.Utoljára 13-14 éves koromban láttam,4 éve…”4éve…Hm…” -Egyáltalán nem nézlek bolondnak…csak tudni szeretném;az igazat! -Mindent elfogok magyarázni.-mondta majdhogynem suttogva, és kedvesen, de mégis komolyan.Hallotam ahogy kijött a kávé.Odaléptem és töltöttem egy csészével neki is én magamnak is.Itt volt nálunk még egy két óráig, majd elment.De semmi különöset nem mondott, csak arról beszéltünk hol volt eddig, és hogy mivan vele.Mikor Vick elment, felmentem szobámba, és egy összegöngyölt papír galacsint találtam.Kihajtogattam és ezek a sorok voltak láthatóak rajta: „A nyaklánc ami nálad van, az enyém.De nekem nem kell,nem véletlen hogy hozzád került, kérlek vedd fel és hord a kedvemért.Holnap találkozunk D.” Gyönyörű szép betűkkel ez volt ráírva. –D??? Az meg k…- gondoltam magamban de eszembe is jutott… Damon…Damon írta a papírt,és az ővé a lánc.Most mit csináljak?Mit kezdjek ezzel, és ha nem Damon írta, vagy valaki csak átakar vágni?... A gondolatom szárnyra kapott, folytatódott volna tovább de ekkor kopogtatást hallotam lentről.Leszaladtam hogy kinyissam és ki állt ott… Maga a tökéletesség.Damon Salvatore… -Köszönnöd kell neki hallod?!—mondtam magamban. -Szia-mosolyogtam- hát te? -Szia- bársonyos hangján és egy féloldalas mosolyra húzódtak az ajkai.-Csak látni szerettelek volna, és tudni hogy jól vagy-e.Remélem meg kaptad azt a kis papírt.-tehát ő dobta be nekem. -Ohh, igen,igen… Megtaláltam… Szóval a ti… de Damon-mondtam-ne ácsorogjunk már az ajtóban, gyere csak beljebb!Damon nagy mosollyal és kissé megkönnyebbülten belépett a házba. -Köszönöm szépen!-mondta kedvesen -Foglalj helyet, feltegyek egy teát? -Igen,elfogadom köszi!-leült a pulthoz és figyelte ahogy felteszem a kedvenc teámat. -És… Hogy…Honann tudtad hogy az a nyaklánc, vagy is a te nyakláncod nálam van?-ez szemlátomást picit meglepte de válaszolt. -Onann hogy… láttam a táskádban, mikor elmentél még a Grillben a mosdóba leesett és kiborult belőle mindened.-válaszolta, „nocsak, egy olyan válasz ami igaz… hm..” -Ohh tényleg?Biztos nem huztam be a cipzárt…-elmélkedtem-és egyébként, miért kellene azt hordanom? -Mert nagyon szeretném rajtad látni, eddig még senkivel nem találkoztam akinek odaadhattam volna.És mert, szerencsét hoz.-felelte.És mert emlékeztet arra milyen jóképű férfitól kaptam,gondoltam. -Oké, rendben hordani fogom…-válaszoltam és felszaladtam a lépcsőn.Megérkeztem és oda nyomtam Damon kezébe.-Akkor az úgy lenne a legjobb, ha te tennéd nekem fel!-mosolyogtam és megfordultam.Damon elöre helyzte a kezét, és szépen ráillesztette a nyakláncot a nyakamra, és hátul összekapcsolta.Megfordultam rámosolyogtam és annyit mondtam.-Köszi! -Szivesen-és azt a megszokott, és a nagyon szeretett féloldalas mosolyt most is bevetette. -És egyébként, Damon!-modntma miközben öntöttem a teákat.-Mit gondolsz mi történhetett azzal a kisbabával?És miért ne jöjjön ki azaz anyuka?-kérdeztem csodálkozva és megfordultam hogy láthassam tökéletes arcát. -Azért mert egy elég fura,és veszély járvány van ami a kismamákra, a kis babákra, és azokra a nőkre nagyon veszélyes akiknek maximum három éve született kisbabája. -Áhh értem-mondtam és belekortyoltam a teámba.Damon is felemelte a kis asztalkáról és belekortyolt.Elkezdett nagyon köhögni, gondolom félre nyelhetett.Nem is tudom hogy történt de egy pillanat alatt oda rohantam hozzá. -Damon!...Damon?! Damon mi a baj? Félre nyeltél??-kérdzetem aggódva -Őhm..krhm, igen… Mivan ebben a teában?-kérdezte -Mindenféle gyógyfű-mondtam meglepődve és félve.-Tudod anyámat nagyon érdeklik az ilyesmik,és nagyon vigyáz ránk, nem szeret gyógyszerekre költeni, és szerinte nem is nagyon tesznek azok jót az ember szervezetére.Ilyen teákat vásáról.Nem is tudom hogy szerethetem, a legtöbb ember még nem nagyon ivott ilyet, anyukám ezt kiskorom óta szokta nekem főzni, ha beteg vagyok ha nem. -Értem..khm… -De miért?kérdeztem elképedve -Jaa csak mert… nem nagyon bírom az ilyesmit, mintha allergiás lennék rá vagy nem is tudom. -Értem… -Ohh…-nézett föl a fali órára,20:00 óra volt.-De nekem már ugy is mennem kell-pattant fel. -Ohh…Öhm, hova sietsz?Egyáltalán nem zavarsz!-mosolyogtam, picit meglepetten. -Nem,neem mennem kell.Köszönöm szépen a vendéglátást, és hogy megmutattad ezt a szép házat is.Majd legközelebb egy picit többet beszélgethetünk.-mondta mosolyogva,ajj édes istenem, hogy néz het ki az anyukája?És az apukája? Hogy lett ebből az embreből ilyen csodálatosan jóképűű férfi?Hogyan? -Hát rendben,akkor reggel?-kérdeztem reménykedve. -Igen,persze!Találkozunk majd! -Rendben-mondtam kissé bánatosan. -Akkor szija Rachel,aludj jól!-kívánt jóéjszakát, majd kinyitotta az ajtót -Szia Damon!-mondtam elkábulva.Visszanézett az ajtóbol majd annyit mondott -Vigyázz magadra!-Majd becsukta magamögött az ajtót, és nem jött vissza többé.
